Nyemecz Judit vagyok. 2020-ban végeztem zumba instruktorként. Gyerekkoromban társastáncra jártam, azonban az élet úgy hozta, hogy abba kellett hagyjam. Második gyermekem születése után 2014-ben vettem részt életem első zumba óráján. Az ott tapasztalt jó hangulat azonnal megfogott. Egyre jobban élveztem a táncokat és az akkori oktatóm által nyíltam ki és nyitottam a világ felé. Ezután a családom, barátaim és nem utolsó sorban az oktatóm javaslatára elvégeztem a zumba instruktori képzést. Elkezdtem tanítani, de folyamatosan motoszkált bennem, hogy szeretnék gyerekekkel és idősekkel is foglalkozni. Azért, hogy tudásom bővítsem, 2022-ben csoportos fitnesz edzői képesítést szereztem, majd 2023 tavaszán zumba kid és zumba kid jr. tanfolyamot is végeztem. De ekkor még azt éreztem, hogy nem teljes az amit tudok, ezért 2023 őszén megszereztem a zumba gold licenszemet.
Nagyon szeretnék olyan emberekkel foglalkozni, akik a koruk, vagy esetleg egészségi állapotuk miatt nem tudnak részt venni az igazán zúzós zumba órákon, mert úgy gondolom, hogy mindenkinek jár a mozgás öröme.
Óráimat igyekszem úgy összeállítani, hogy mindenki jól érezze magát. Ha kell két inspiráló jó szó, vagy egy dicséret, azt tőlem megkapod.
Várlak szeretettel és szuper hangulattal a Zumba GOLD, és intervall edzés óráimon!