Szluka Kitti Noémi

Óvodás koromban kezdődött a sport iránti szeretet, ugyanis már ekkor elkezdtem jégkorcsolyázni, igaz hogy csak hobbi szinten, de oktatóval kezdtem a tanulást, és ez egy biztos alapot nyújtott a sport megszeretésére. Nem volt kérdéses, hogy hogyan válasszunk általános iskolát, ezért sport és tánc tagozatos osztályban kezdtem el az iskolás éveimet. Itt többféle csapat sporttal megismerkedtem, és kerületi versenyeken eredményesen vettem részt.

A sportolás hobbi szinten mindig az életem része volt. Nagyon szerettem futni és jégkorcsolyázni, később a csoportos órákkal ismerkedtem meg. A lányaim születése után is igyekeztem minél többször csoportos órákra járni. 2021-ben egy újabb szerelem bontakozott ki a légtornász eszközök iránt, ezért elkezdtem légtornázni, ahol elsősorban légkarikázom, de más légtornász eszközökkel is folyamatosan ismerkedek. Aztán a szenvedélyből hivatás lett, az IWI Nemzetközi Fitness Iskolában végeztem, mint Csoportos Fitness Instruktor. Fontosnak tartom, hogy továbbképzéseken vegyek részt, hogy minél színvonalasabb és színesebb lehetőségeket tudjak kínálni a vendégeim számára. A megszerzett tudásomat igyekszem az igényekre szabni, és segíteni minden hozzám érkező vendégnek, a neki legmegfelelőbb edzést nyújtani. Jelenleg az Aleskaaerial Aerial Hoop oktatóképzésére járok.

Mottóm: Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni!

Ha szeretnéd jól érezni magadat, levezetni a mindennapi stresszt, fejleszteni az állóképességet és formálódni, akkor szeretettel várlak az óráimon!